A tehertaxi szolgáltatás segít

Szponzorált tartalom

tehertaxi
tehertaxi

A fuvaros egy remek dolog, ha éppen bútort vásárolt és haza kéne szállítani. De a régi elszállítására is szükség lehet, így két legyet üthet egy csapásra. Mert bizony előbb a régi bútort kell otthonról kitenni, hogy az új beférjen. Erre pedig a tehertaxi km díj szempontjából a legjobb megoldás. Azért nem akárki jó erre a feladatra. Nagyon fontos ebben is a gyakorlottság. Hajnal László már húsz éve van a szakmában így rendelkezik a kellő tapasztalattal ami a biztonságos szállításhoz szükséges. Igen, nagyon fontos, hogy a bútor ne sérüljön, de ne is szennyeződjön a szállítás és mozgatás során. Aki nem rendelkezik a kellő gyakorlattal, annak ez talán gondot jelent, de neki nem. Az árakkal sincs variálás. Mindenkinek teljesen tiszta lehet a kép már előre is, hiszen Hajnal László honlapján erről is tájékozódhat. A feltüntetett árak bruttó árak, így nincs gond a számlára vagy a hivatalosságra. Igény szerint hétvégén és ünnep napokon is igényelhető a tehertaxi szolgáltatás, ráadásul felár nélkül, ami sokak számára nagyon kedvező lehet, hiszen többen a vásárlást a hétvégére időzítik, hiszen akkor érnek rá közösen dönteni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás